(Ez a blogbejegyzés teljes egészében egy együttműködés keretében létrejött „vendégcikk„, melynek megszületésében a Cilinderesek nem vett részt. – szerk.) 

Az esküvő főszereplője az a két ember, aki a boldogító igent kimondja, de nem szabad a
vendégekről sem megfeledkezni. A menyasszony és a vőlegény mindig keresi a tökéletes
ajándékokat, amivel meglepheti az érkezőket, bár ez néha borsot tör az ifjú pár orra alá. Egy
esküvőn ma annyiféle lehetőség közül választhatunk, hogy azt sem tudjuk, hol kezdjük a
nézelődést. Ha azonban biztosra akarunk menni, akkor gondoskodunk a vicces és
feledhetetlen pillanatok megörökítéséről. Hogyan?

 

 

 

A fényképész feladata

Az áldott ceremónián mindig futkározni szokott egy fényképész, akinek a feladata, hogy
megörökítse a pillanatot. Ez a szakember egy percre sem pihenhet, olyan érzelmeket kell
észrevennie, amik pár másodperc alatt a feledés homályába vesznek, és csak a fényképen
maradnak meg az utókor számára. Azonban a fotós főleg a menyasszonyt és vőlegényt veszi célba, az ő pillanataikat éli meg, ami teljesen érthető. De akkor hogyan dobjuk fel a
vendégek hangulatát?

A megoldást a fotósarok jelenti. Ha ma meghalljuk ezt a kifejezést, akkor több dolog is
eszünkbe jut. Ott van a fotós által felállított hely, a selfiegép vagy selfiebox és a szokásos DIY szerkezetek. Mindegyik megoldásnak vannak előnyei és hátrányai, amit még a döntés előtt érdemes átgondolni.

 

Fotósarok: de melyik legyen?

Amennyiben a fotósarok a fényképeszek kezében van, úgy azonnal kettőre lesz szükség. Ezt úgy kell érteni, hogy kettő fényképészre, mivel miközben az egyikük a vendégekkel lesz
elfoglalva, a másiknak a menyasszonyt és a vőlegényt kell megörökítenie. Még nem találták ki azt a megoldást, ahol egy ember kétfelé tud szakadni, úgyhogy egy fotós biztos le fog maradni valamelyik fontos pillanatról. Innentől kezdve mindenki maga dönti el, hogy megéri-e két fényképészt felfogadnia, bár ehhez azt javasoljuk, hogy nézzék meg az aktuális árakat.

A profi szakember nem olcsó mulatság, hát még akkor, ha kettő van belőle.
A selfiegép előtt említsük meg a DIY, vagy csináld magad megoldásokat. Ez azoknak a
pároknak való, akiknek van szabadidejük, és szeretnének mindent egyedül csinálni. Ilyenkor kelleni fog egy fényképezőgép, ha lehet azonnali nyomtatással. Az ilyen polaroid gépek szerencsére nem kerülnek túl sokba, és a minőségük is vitatható, de legalább később is használhatóak. A gép után kelleni fog egy ötletes háttér és megfelelő világítás. Éjszakai
esküvőnél a neonfények nem elegendőek, tehát be kell szerezni valami erősebbet. Innentől
kezdve csak a kiegészítőkről kell gondoskodnunk: kalapokról, bajszokról és vicces feliratú
táblákról. Bizonyára senkit sem kell győzködni arról, hogy ez nagyon sok munka, úgyhogy
nem mindenkinek lesz rá ideje.

 

 

A profi selfiegép előnyei

Harmadik lehetőségünk ha selfiegépet bérlünk az esküvőre. Az utóbbi években egyre
elterjedtebb, hogy az esküvő fénypontja a vicces fotógép vagy szelfigép, amit már az
esküvőszervezők is szeretettel ajánlanak. A selfiebox valójában egy szolgáltatás, amit előre lefoglalt időpontra lehet bérelni, miközben mindenről a cég gondoskodik. Nem kell
fényképezőgépet keresnünk, nem kell a világításra figyelnünk, és nem kell extra kellékeket
beszereznünk. Ehelyett a prémium szelfigép mellé minőségi fényképeket kapunk, amihez
azonnali fotónyomtatás jár.

A valóságban ez úgy néz ki, hogy miközben a menyasszony és a vőlegény a táncparketten
ropják, addig a barátok, családtagok jól szórakozhatnak. Odaállnak a fotósarok mellé, és
kiválasztják a legjobb kiegészítőket. Találnak pöttyös szemüveget, színes kalapot, műhajat, és választhatnak valamilyen vicces feliratú táblát. Ezután beállnak a háttér elé, különböző
fejeket vágnak, miközben a fényképezőgép megállás nélkül villog, majd kézhez kapnak egy
szuper montázst, amit utána hazavihetnek.

 

 

Beszéljünk a hátrányokról

A selfiegép egyetlen hátránya, hogy egy fix időre tudjuk kibérelni, úgyhogy érdemes
átgondolni a szükségleteinket. Ha 100 vendéget várunk, akkor 3-4 óra bőven elegendő, de
amikor a számok négyszereződnek, akkor az órát is növelni kell. Összességében nézve a
szelfigép esküvőre nem számít luxus kategóriának, nagyjából 15-20.000 Ft-ra jön ki egy óra. Ha kiszámoljuk, hogy mennyit kap a profi fényképész, esetleg az, hogy mennyit költenénk el egy saját gépre, (plusz a fotósarok elkészítésére), akkor nem is hangzik olyan rosszul!

 

Milyen selfiegépet válasszunk?

Innentől kezdve csak azt kell átgondolni, hogy kitől rendeljük meg a berendezést. A cégeknek két lehetősége szokott lenni, vagy külföldről rendelnek gépet, vagy saját maguk állítják össze és építik meg. A SelfiePARTY fotógépei saját készítésűek, profi fotósok állnak mögötte, és minden egyes extrára odafigyelnek. A tökéletes stúdióvilágítás mellé gondoskodnak zenéről, ami akkor fog nagyon jól jönni, ha a fotósarok egy csendes szobába kerül, ahol az emberek nem tudják elengedni magukat.

Bővebb tájékoztatást a szolgáltatásról itt találsz: https://www.selfieparty.hu

Összességében rengeteg lehetőségünk van, ha fel akarjuk dobni az esküvőt. Minden pár
maga döntheti el, hogy mire vágyik, legyen az profi fényképész, saját készítésű fotósarok
vagy minőségi szelfigép. A végleges döntés meghozatala előtt érdemes minden szempontot
átgondolni, és azt kiválasztani, ami a legtöbb szabadságot adja az ifjú párnak. Az esküvő az ő pillanatuk, de mindenki jól jár, ha a vendégek is jól szórakoznak.