Az esküvőd titkos hozzávalója: ceremóniamester cilinderben

Az esküvőtök napján éljétek át a szeretet, a szerelem és az öröm pillanatait – egymással és a vendégeitekkel. A Cilinderes ceremóniamester segít Nektek ebben, és persze arról is gondoskodik, hogy esküvőtök szervezése könnyed és egyszerű legyen. Kérjetek ajánlatot, és beszéljük át milyen esküvőt szeretnétek.

Mire (is) jó a ceremóniamester?

Házigazda és „esküvői karmester”

A ceremóniamester feladata, hogy amit közösen megálmodtatok, azt precízen „levezényelje”, igazodva az óhatatlanul is változó körülményekhez, és hogy az esetlegesen felmerülő problémákat rugalmasan és hatékonyan megoldja.

Legjobb barát a Nagy Napon

Ha kell, szeretettel instruál, odafigyeléssel terelget, (ki)vár, figyel, a háttérbe vonul, majd a megfelelő pillanatban, zsigerből működő dramaturgiai érzékkel, egy humoros és/vagy határozott mondattal közbelép.

Egy lépéssel a történések előtt jár

Mindenről tud, időben tájékoztat, ha kell, beavatkozik, megelőz, nem túl sok, de nem is túl kevés, intelligens humorral szórakoztat, ugyanakkor a meghitt csendet féltve őrzi számotokra, együtt dobban a szíve Veletek.

Miért jó Nektek, ha van egy cilinderes ceremóniamester mellettetek?

Felhőtlen öröm

Az esküvőtökön nem kell semmivel foglalkoznotok, csak élvezni a pillanatot.

Ajándék forgatókönyv

Megkapjátok az esküvőtök előzetes forgatókönyvét – minden kötelezettség nélkül, ajándékba.

Tapasztalat

Esküvőtök szervezéséhez is segítséget kaptok, és Tiétek lesz sok száz esküvő tapasztalata.

Önfeledt szórakozás

Biztosak lehettek benne, hogy minden rendben lesz életetek egyik legfontosabb napján.

Szolgáltatói kedvezmény

10.000 ft kedvezményt kaptok a legtöbb, már kipróbált profi esküvői szolgáltatótól, akik a cilinderesek adatbázisában szerepelnek.

Nyereménysorsolás

Részt vehettek az év végi nyereménysorsoláson, és Tiétek lehet a szuper wellness-hétvége.

Legyen olyan esküvőtök, amilyet Ti szeretnétek

1720* esküvő tapasztalatával segítünk

*A Cilinderesek által vezetett esküvők száma. Utolsó frissítés: 2026.09.14.

Amikor a vőlegényed térdre ereszkedett és elővette a gyűrűt, Te pedig igent mondtál, akkor még biztosabb lett, amit már addig is tudtatok: hogy együtt képzelitek el a jövőt és az életeteket.

Biztosan sokat beszélgettek már arról, hogy mit hoz a jövő. Most az esküvőszervezés kapcsán pedig terveztek és szerveztek. Arra vágytok, hogy olyan esküvőtök legyen, amilyenek Ti vagytok. Ahol Ti is és a násznépetek is nagyon jól érzi majd magát.

Ha megismerünk Benneteket és átbeszéljük az elképzeléseiteket, akkor ennek a megvalósításában segít Nektek cilinderes ceremóniamesteretek.

A legjobb szolgáltatók járnak Nektek - plusz 10.000 ft kedvezmény tőlük!

A kiváló esküvői szolgáltató aranyat ér

Több mint ezer esküvővel a hátunk mögött számos esküvői fotóssal, videóssal, DJ-vel, zenekarral dolgoztunk már együtt. Láttuk, hallottuk őket „élesben”, munka közben. Tapasztalatból mondjuk, hogy a jó szolgáltatók bizony kincset érnek! Ezért a jók közül is kiválasztottuk a legjobbakat, és bemutatjuk őket Nektek, hogy még nagyobb biztonságban tudhassátok az esküvőtöket!

Ráadásul mi nem kérünk szolgáltató barátainktól jutalékot (mint ahogy azt sokan csinálják az esküvőszakmában) azért, hogy a párok figyelmébe ajánljuk őket. Mi azt kérjük tőlük cserébe, hogy a nekünk szánt jutalékot adják a párjainknak, kedvezmény formában!

Ha kell egy ceremóniamester csapat, aki segít

Az esküvőtök napján egy cilinderes ceremóniamester megjelenése garantált. De minden cilinderes mögött egy egész csapat áll, akik ott lesznek, ha további segítségre van szükségetek.

Ezért van az, hogy nálunk nagyobb biztonságban vagy, hiszen ha valamiért kiesik cilinderesetek (ilyen nagyon ritkán van, évi 300 esküvőből maximum 1-2-szer!), nagy eséllyel tudjuk pótolni. Illetve ha felmerül egy kérdés a szervezés során, nem csak egy cilinderes tudása, hanem 19-é segít majd megtalálni a választ.

cilinderes peti

Van egy ajándékunk számotokra...

Minden ajánlatkérés után egy személyes találkozót javaslunk, hiszen így derül ki a legfontosabb dolog: hogy szimpatikusak vagyunk-e számotokra. A személyes kémia oda-vissza működése elengedhetetlen ahhoz, hogy a Nagy Nap tökéletes legyen.

A találkozás kötelezettségektől mentes, ráadásul minden esetben gazdagabbak lesztek egy ajándékkal: miután átbeszéltük az esküvőtöket, megírjuk Nektek az előzetes forgatókönyvet, ami akkor is segítségetekre lesz, ha nem ránk esik a választásotok!

Miért nélkülözhetetlen a cilinder a ceremóniamesterről?

Szupererőt ad

Mindenkinek jól áll

Rengeteg gondolat van alatta

Cilinderes ceremóniamester

Cilinderesek, avagy #örömmunka szívvel-lélekkel

Talán egy kissé ijesztően hangzik elsőre, de tényleg az van, hogy mi minden párunkba egy kicsit „belezúgunk” (és gyorsan tegyük is hozzá, hogy szerencsére ez az érzés sosem marad viszonzatlan!). Magával ragad szerelmespárjaink története, az egyediségük, a jellemük, a nyitottságuk, a humoruk és a különlegességük. Ha a személyes találkozó alkalmával mindannyian érezzük, hogy működik közöttünk a „kémia”, akkor valami egészen varázslatos, bensőséges, szeretet- és bizalomteljes, humorral fűszerezett hangulat áramlik majd a Nagy Napotokon. És pontosan ez az a varázslat, amit mi annyira szeretünk a munkánkban. Ha Ti is szeretnétek kipróbálni, mennyire vagyunk „kompatibilisek”, milyen a Cilinderesek-flow, kérjetek ajánlatot, és nézzük meg! 🙂 Ja, és persze esküdjetek!

A lehető legjobb vàlasztás Ti voltatok! Örülünk hogy megismerhettünk titeket ès hogy rèszesei voltatok a Nagy Napunknak! Kreatívak, jó fejek, lazàk, közvetlenek, talpraesettek voltatok ès minden felmerülő vàltozàst kezelni tudtatok! Mindent köszönünk!
# CILINDERESEK

Szabina és Ricsi

Az első találkozásnál már tudtuk, hogy a Cilinderesek lesz a lehető legjobb választás számunkra, rögtön egy húron pendültünk, minden jól ment a szervezés alatt és az esküvő napján is. Aranyosak, segítőkészek, viccesek és még sorolhatnám… Szuper csapat, köszönünk mindent!

Heni és Ádám

A legjobb döntés volt, hogy a Cilindereseket választottuk!!! Már az esküvő előtt beletették szívüket-lelküket! Rengeteg bátorítást kaptunk tőlük, és nélkülük nem sikerülhetett volna ennyire jól a nagy napunk! A vendégek oda-vissza voltak, hiszen iszonyatosan jófejek, kedvesek, és brutál profik! Millió puszi és köszönjük nagyon!

Vivi és Safi

Mi történik a ceremóniamester ajánlatkérés után?

Felvesszük Veled a kapcsolatot

Ajánlatkérésed elküldése után 48 órával felvesszük Veled a kapcsolatot, és megbeszélünk egy személyes, vagy egy személyessel egyenértékű online találkozót.

Találkozunk

Átbeszéljük az esküvőtöket, elmondjátok, mik az elképzeléseitek, kiderül, mennyire vagyunk szimpatikusak Nektek. Ez utóbbi, az a bizonyos kémia a legfontosabb, mert az egy húron pendülés, az együtt rezgés a Nagy Napon (is) elengedhetetlen.

Ajánlat + ajándék

A találkozó után megkapjátok írásos ajánlatunkat, aminek része egy praktikus ajándék tőlünk: az esküvőtök előzetes forgatókönyve. Ez attól függetlenül jár Nektek, hogy megrendeltek-e vagy sem. Bízunk benne, hogy ezzel is tudunk Nektek segíteni a szervezésben.

Hol tudunk találkozni egy ceremóniamester megbeszélésre?

Találkozó

Ajánlatkérésetek után 48 órán belül felvesszük Veletek a kapcsolatot, hogy megbeszéljük a találkozó részleteit.

Ha könnyen megoldható, személyes találkozót is tudunk egyeztetni, de egyébként bármikor élő videó kapcsolatba léphetünk Veletek. Utóbbi a személyes találkozóval egyenértékű, és csak deréktól fölfelé kell felöltözni, mint a TV bemondóknak…  🙂

Miután megérkezett hozzánk az ajánlatkérésetek, a találkozó időpontját telefonon egyeztetjük Veletek.

Néhány kép rólunk munka közben

Ha akarsz egy biztos pontot az esküvődön, kérj ajánlatot!

Az ajánlatkérés semmilyen kötelezettséggel nem jár. Leülünk, beszélgetünk, megismerjük egymást, kiderül, hogy árad-e a flow… Minden esetben megkapjátok az esküvőtök előzetes forgatókönyvét. Kattints hát az ajánlatkérés gombra, és persze: esküdjetek! 🙂

Gyakori kérdések a ceremóniamesteri szolgáltatásokkal és a Cilinderes ceremóniamesterekkel kapcsolatban

Miért érdemes ceremóniamestert fogadni a Nagy Napotokra?

A legfontosabb, hogy Nektek a Nagy Napon semmi mással ne kelljen foglalkoznotok, csak a pillanattal. A ceremóniamester gondoskodik róla, hogy ne Nektek kelljen a szolgáltatókra figyelni, a vendégeket irányítani és a váratlan helyzeteket megoldani. Így Nektek “csak” annyi a dolgotok, hogy élvezzétek a Nagy Napot.

Mitől lesz jó egy ceremóniamester?

Először is fontos, hogy nektek szimpatikus legyen. Ez az első. Na de ezt hogyan deríthetitek ki? Amikor ajánlatot kértek, Cilinderesetekkel leegyeztettek egy első ingyenes találkozót, ahol átbeszélitek, mit szeretnétek, és Cilinderesetek is elmondja, hogy ebben hogyan tud segíteni. Egy jó ceremóniamester határozott, de közben rugalmas, és jól tudja irányítani az embereket. A problémák elől nem elugrik, hanem megragadja és eltünteti őket az útból. Jól kommunikál, és sosem a saját nagyságát hangsúlyozza, hanem mindent megtesz azért, hogy a szolgáltatói csapat a lehető legtöbbet tudja kihozni magából, hogy ezáltal Nektek egy tökéletes napotok legyen.

Mi a különbség a ceremóniamester és a vőfély között?

A vőfély a hagyományos szerepet viszi. Rímekben beszél, vőfélybotja van, és többnyire igen sokat szerepel a Nagy Napon. A cilinderes ceremóniamester ezzel szemben csak akkor szerepel, ha kell. Nem viszi el a show-t, de ha kell, akkor játszik a násznéppel, és azon dolgozik, hogy minden az előzetes tervek alapján a lehető legtökéletesebben alakuljon. Ja, és még valami: a ceremóniamester nem beszél rímekben. Ennél részletesebb összehasonlítást itt találsz.

Miben más a Cilinderes ceremóniamester, mint egy sima ceremóniamester?

Ha Cilinderest választotok, akkor ceremóniamesteretek mögött egy 20 fős szakmai tudásmegosztó közösség áll. Emellett van egy minőségbiztosítási és oktatási rendszerünk, ami azt garantálja, hogy minden Cilinderes egységes minőséget tudjon nyújtani úgy, hogy közben természetesen az esküvőkön mindegyikünk beleviszi saját egyéniségét a feladataiba.

Mit jelent a helyettesítési garancia?

A Cilinderesek csapatban dolgoznak, így ha bárkivel bármi történik (szinte sosem szokott: több mint 1500 esküvőnkből 4 ilyen eset volt), akkor van “helyettesítő” Cilinderes ceremóniamester az adott pár esküvőjére.

Mit csinál egy Cilinderes ceremóniamester?

Segít Nektek, a pároknak abban, hogy a Nagy Napotokon semmi mással ne kelljen foglalkoznotok, csak a pillanat megélésével. Ennek érdekében az esküvő előtt elkészíti az esküvőtök forgatókönyvét – természetesen mindent veletek egyeztetve, átbeszélve. Az esküvő napján kézben tartja a dolgokat, és segít a szolgáltatóknak abban, hogy a legjobbat tudják kihozni magukból. Gondoskodik róla, hogy a vendégek mindig tudják, mi mikor történik, és minden felmerülő kérdésre válaszol.

A Cilinderes ceremóniamester lehet nő és férfi is?

Igen, hiszen elsősorban a rátermettség határozza meg, hogy kiből lesz jó ceremóniamester. A Cilindereseknél mi ezt egy háromlépcsős felvételi rendszer segítségével szűrjük ki. A párok visszajelzései alapján bizton állíthatjuk, hogy a női és férfi Cilinderesek egyaránt nagyszerűen helytállnak az esküvőkön.

Mikor érdemes lefoglalni a ceremóniamestert?

Jó, ha tudjátok, hogy a főszezoni szombatok (augusztus utolsó és szeptember első két szombatja) már május környékén betelnek nálunk, pedig 20-an vagyunk. Ennek ellenére nem hiszünk a “paráztatásban”. Biztosak vagyunk benne, hogy mindenki megtalálja a hozzá illő szolgáltatókat. Általános tanácsként megfogalmazhatjuk, hogy miután megvan a helyszín és az időpont, utána érdemes lefoglalni Cilindereseteket.

A Cilinderes ceremóniamesterek országszerte vállalnak esküvőket?

Igen, teljes mértékben! Bár a bázisunk Budapesten van, a csapatunk tagjai közül többen is vidéki nagyvárosokban élnek – például Székesfehérváron, Pécsett vagy éppen Debrecenben. Ajánlatkéréskor mindig figyelünk arra, hogy lehetőség szerint az esküvő helyszínéhez legközelebb lakó Cilinderessel kössünk össze Titeket. De persze a Cilinderes ceremóniamesterek az ország bármely pontjára örömmel utaznak, sőt, határon túl is jártunk már – többek között Szerbiában, Szlovákiában és Erdélyben. Az útiköltséget minden esetben transzparensen, előre egyeztetjük Veletek, így nem érhet meglepetés.

A Cilinderes ceremóniamesterek vállalnak szertartásvezetést is?

Igen! A csapatunkból többen is profi szertartásvezetők, így nálunk arra is van lehetőség, hogy ugyanaz a személy “adja össze” a násznép előtt a párt, aki aztán az este hátralévő részében ceremóniamesterként kézben tartja az eseményeket. Ráadásul mi sosem sablonszövegből dolgozunk. A Cilinderesek teljesen egyedileg, a Ti történetetek alapján írják meg a ceremónia szövegét, ami így egyszerre lesz szívhez szóló és humoros.

Tudtok segíteni a szolgáltatókeresésben is?

Természetesen! Minden évben nagyjából 300 esküvőn vagyunk ott, így nagyon sok nagyszerű szolgáltatóval dolgoztunk már együtt. Ők bekerülnek a Cilinderesek szolgáltatói adatbázisába, amihez a szerződött párjaink hozzáférnek.