Amióta a Cilinderesek 2017-ben elindultak, az egyik legfontosabb alapelvünk, hogy folyamatosan fejlődjünk és tanuljunk, és a felhalmozott tudást hatékonyan és sikeresen tudjuk átadni a hozzánk csatlakozóknak. Ebből a tudásból egy olyan tréning fejlődött ki, amit minden évben megtartunk az új csapattagoknak. Ezt a tréninget most továbbfejlesztettük és megalapítottuk az Építs Boldogságot tréningközpontot. Na de mi is ez?

A boldogság tanulható és felépíthető

A 2017 óta eltelt időben több, mint 1200 esküvőn voltunk ott. Kijelenthetjük, hogy amivel a legtöbbet tudjuk adni, az a hozzáállásunk. Mindig mindent a megoldás felől közelítünk meg, és mindig mindenben a jót keressük. Célunk az, hogy a világot egy boldogabb hellyé tegyük. Rájöttünk, hogy ehhez a ceremóniamesterkedésen és az esküvők világán kívül is kell gondolkoznunk.

Így jött az ötlet, és megalapítottuk az Építs Bolodgságot tréningközpontot. Itt azzal foglalkozunk, hogy megtanítsuk, hogyan lehet az élet fényesebb oldalát látni és hogyan tudunk tenni azért, hogy boldogabbak legyünk.

Tudományos módszerek

Az egészben az a szép, hogy a boldogság fejlesztését tudományosan igazolt technikákkal lehet elérni, azon belül is elsősorban a pozitív pszichológia módszereivel. Nagyon sok olyan konkrét gyakorlat van, amelyekről tudományosan megalapozott kísérletek bizonyítják, hogy működnek és segítenek növelni az emberek boldogságszintjét. Mi ezeket a gyakorlatokat csatornáztuk be az Építs Boldogságot tréningünkbe.

A nevetés a mi fegyverünk

Sok-sok tréning feladat/gyakorlat várja azokat, akik jelentkeznek egy tréningünkre. A legfontosabbnak azt tartjuk, hogy biztonságos környezetet alakítsunk ki a tréningen résztvevőknek. Erre az egyik legjobb módszerünk, hogy nem félünk jól érezni magunkat. 

Offline és online tréningek

Alapvetően a személyes jelenlétben hiszünk, de fontosnak tartottuk, hogy tréningjeink online is elérhetőek legyenek. Van egynapos, intenzív, budapesti helyszínen megtartott tréningünk, és természetesen van egy hétköznap esti, 8 alkalmas lehetőség is azoknak, akik ezt részesítik előnyben.

És ami nagyon fontos: mielőtt bármilyen döntést is meghoznál, van egy ingyenes, online konzultációnk, ahol átbeszéljük, mire is van pontosan szükséged. Már ezen a konzultáción mutatunk olyan megoldásokat, amik segíthetnek a boldogságszint emelésében.

Milyen ingyenes tartalmakat adunk a boldogság témájában?

Cilinderesként sokszor kapjuk azt a visszajelzést, hogy milyen sokat segítettek az ingyenesen elérhető anyagaink, mint például az esküvői költségvetés táblázatunk – olyanoknak is, akiknél nem mi voltunk a ceremóniamesterek. Természetesen az Építs Bolodgságot esetében is igyekszünk hasznos tartalmakat ingyen elérhetővé tenni. 

Lesznek rövid riportok az utca emberével egy-egy adott témában, kéthetente pedig egy szakértővel fogunk beszélgetni az adott témáról és arról, hogy az emberek hogyan tudnak fejlődni azon a területen. Az első ilyen téma a CÉLOK. Elérhetőek vagyunk természetesen a Youtube-on a Tiktokon, Facebookon és az Instán is. Ha van kedved, kövess be a kedvenc platformodon.

 

Boldogság-építésre fel!

Egy nagyon izgalmas útra léptünk. Már 2017-ben tudtuk, hogy kevés jobb dolog van, mint azért dologzni, hogy a párok és a násznép jól éreze magát. Természetesen ezt folytatjuk a továbbiakban is, de mellette azon leszünk, hogy ne csak a Nagy Napon, hanem a hétköznapokban is mindenki tudjon nevetni és jól érezhesse magát. Persze ez nem azt jelenti, hogy többé nem lesznek nehézségek. Az Építs Boldogságot tréningközponttal a célunk az, hogy ezeket a nehézségeket segítsünk kezelni és erősebben jöjjünk ki egy-egy nehezebb helyzetből.

Ha gondolod gyere tarts velünk ezen az úton is.