Szia, Martin vagyok, Cilinderes ceremóniamester és szertartásvezető
A legelső esküvőmet még 2021-ben tartottam a Cilinderesek csapatában, és azonnal egyértelművé vált számomra, hogy nincs visszaút. Azóta több mint 50 esküvőt volt szerencsém megtartani, sokszor félig angolul.
Már az elején nagyon megfogott, hogy minden esküvőn új embereket ismerhetek meg, és betekintést nyerhetek egy-egy közösség – egy család, egy baráti társaság – életébe és működésébe, ami mindig más, mindig egyedi. Ettől csodálatos és izgalmas élmény új társaságokat megismerni.
Az a célom, hogy az esküvőtök Rátok legyen szabva és évek múltán is elmosolyodjatok majd, ha megláttok valahol egy cilindert.
Ki is az a Cilinderes Martin – Az ember a cilinder alatt
Egyik kedvenc hobbiját a sötétben űzi
A gardróbban elbújva, a ruhák között hangoskönyveket készít. Nagyon apró, nagyon sötét kis hely ez, de Martin imád történeteket hallgatni, és ezt az élményt szeretné másoknak is továbbadni. Na és persze ezáltal egy kicsit azt is gyakorolhatja, milyen is lesz majd egy szép napon a saját gyerekeinek mesét olvasni…
Ha hangszer, akkor mindenképpen gitár
Martin kisiskolás kora óta gitározik. Egy rövid ideig tanárhoz is járt, de azóta autodidakta módon fejleszti tovább a tudását. Bár nincsenek elrugaszkodott álmai, és nem gondolja, hogy ő lesz a következő Stevie Ray Vaughan, ahányszor a kezébe veszi a hangszert, egy szempillantás alatt megnyugszik, ami nagyon jól jön a mindennapokban.
Tánc = flow
Martin úgy érzi, táncolás közben éri el legkönnyebben azt a „flow” élményt, amiről Csíkszentmihályi beszél. Ha nekiáll táncolni, nem számít neki, hogy ki mit gondol róla, vagy arról, hogy hogyan mozog. Ilyenkor csak átengedi magát a zenének, és hagyja, hogy a teste ösztönösen reagáljon rá.
Előfordul, hogy miután lejár a munkaideje egy-egy lagzin, ottmarad és táncol még egy kicsit a násznéppel, hogy osztozhasson felszabadult örömükben.
Aktív sportember
A sportnak nagyon fontos szerepe van Martin életében. Ha akár csak egy hetet is kihagy, érzi, hogy kezd megbolondulni!
A barátaival minden évben körbetekeri a Balatont, immár 7 éve! A legutóbbi nagyobb cél, amit teljesített, az a félmaraton volt, hamarosan pedig ki szeretné próbálni a triatlonozást, emellett pedig igyekszik alapvetően egészségesen élni.
Imádja a mémeket
Bár teljesen haszontalan képességének tartja, a fejében mémek egy óriási lexikonját hordozza. Sőt, amikor felmerül egy-egy vicces ötlet, előszeretettel szerkeszt képeket mindenféle mémekből, barátai legnagyobb örömére. Emellett a híresebb mémeket szívesen rekreálja, ahogy a fotó is tanúsítja. 🙂
Cilinderesek Minősített Ceremóniamester
Elvégezte a Cilinderesek ceremóniamester képzését
Minden cilinderes egy több hónapos, gyakorlatorientált képzésen sajátítja el a ceremóniamesteri munka alapjait. A képzés anyagát több mint 1600 esküvő tapasztalatai alapján állítottuk össze.
Elvégezte a mentorprogramot
A képzés után minden új cilinderes egy-egy tapasztalt mentor mellett vesz részt esküvőkön, hogy a megszerzett tudást valódi helyzetekben is alkalmazza, mielőtt önállóan vezetné a Nagy Napotokat.
Sikeres Cilinderesek vizsgát tett
Minden cilinderes gyakorlati és elméleti vizsgát tesz, mielőtt önállóan vállalhat esküvőket. Így biztosak lehettek benne, hogy felkészülten érkezik a Nagy Napotokra.
A Cilinderesek minőségbiztosítási program résztvevője
A fejlődés nálunk az első sikeresen levezényelt esküvő után sem áll meg. Minden párunktól visszajelzést kérünk, és ezek alapján folyamatosan segítjük ceremóniamestereink szakmai továbbfejlődését, hogy minden esküvőn ugyanazt a magas színvonalat képviseljék.
6 kérdés Martinhoz a ceremóniamesterségről
Miért szeretsz ceremóniamester lenni?
Mindig megtiszteltetésnek élem meg, ha kiválaszt egy pár arra, hogy én vezessem az esküvőjüket. Hatalmas feladat és annál is nagyobb felelősség, az embernek folyamatosan ott kell lennie fejben. Azt hiszem, minden esküvő próbára teszi az embert a maga módján és mindig fel kell nőni a feladathoz. Engem pedig ez kifejezetten motivál.
Mik a kedvenc pillanataid az esküvőn?
Amikor „eltűnök”. Amikor az ifjú pár és a násznép teljesen megfeledkezik rólam, és csak megélik az aktuális pillanatot. Szerintem egy jó CM olyan, mint Batman. A sötétből figyel, viszont amikor szükség van rá, azonnal ott terem. Szóval a kedvenc pillanataim, amikor senki sem figyel engem, én viszont el tudok merülni abban, hogy mennyire boldog körülöttem mindenki.
Szerinted mire figyeljenek a párok az esküvőjükön?
A szolgáltatók kiválasztásakor fontos, hogy érzik-e a kapcsolatot, ugyanazon a hullámhosszon működnek-e. Az esküvő napján pedig arra, hogy néha álljanak meg és éljék meg a pillanatot.
Mit tanítottak neked az esküvők az emberekről?
Azt, hogy mindenkivel szót lehet érteni, ha van rá igény. Illetve azt is, hogy sokkal jobban áramlik az információ, minél személyesebben van átadva. Például: én szeretek a soron következő programokról 5-10 fős csoportonként szólni, nem pedig az egész násznéphez egyszerre. Több idő, míg így végigjutok, viszont a vendégeknek egy sokkal személyesebb tapasztalás, és belőlem is kapnak valamit.
Mi az a szupererőd, ami az esküvőkön jól jön ceremóniamesterként?
Színészként végeztem, így el tudom játszani, hogy én vagyok a világ legjobb ceremóniamestere. 🙂 De komolyra fordítva a szót… azt mondanám, hogy a szupererőm a vendégekkel való kommunikáció. Nem vagyok agresszív, nem okoz gondot megőrizni a nyugalmamat és mivel tisztában vagyok a képességeimmel, a násznép is elhiszi, hogy jó kezekben van.
Miért szeretsz a Cilinderesek csapatában dolgozni?
Nos, egyrészt, mert a „Cilinderes klub” az egyik legjobban öltözött csapat szép hazánkban. Másrészt pedig fergeteges emberek vannak a társaságban. Ha egy Cilinderes is jó hangulatot csinál, akkor képzeljünk el 20-at egyszerre 😀
Martin munka közben
Azt mondják, egy kép többet mond ezer szónál. Ezért a bemutatkozás végére jöjjön néhány pillanat olyan esküvőkről, ahol Martin volt a ceremóniamester.
Beszélgessünk a Nagy Napotokról!
Ha szimpatikusnak tartotok, kérjetek egy ajánlatot minden kötelezettség nélkül. Találkozunk, átbeszéljük az esküvőtöket, elkészítem az előzetes forgatókönyveteket, és ezután ráértek eldönteni, hogy valóban engem szeretnétek-e ceremóniamestereteknek.





