Szia, Márk vagyok, Cilinderes ceremóniamester és szertartásvezető

2022-ben vezettem az első esküvőmet, azóta pedig közel 100 Nagy Napon segítettem abban, hogy a pároknak csak az igazán fontos dolgokra kelljen figyelniük: egymásra és az ünneplésre.

Nyugodtan, humorral és határozottan tartom kézben az eseményeket, közben pedig a váratlan helyzetektől sem esem kétségbe. A reflektorfény a tiétek: én azért dolgozom, hogy rátok irányítsam – és csak akkor lépek színre, amikor valóban szükségetek van rám.

Ki is az a Cilinderes Márk – Az ember a cilinder alatt

Hamar megtalálta a helyét az esküvők világában

Mindössze 20 éves volt, amikor először állt ceremóniamesterként egy násznép elé. Mondhatjuk, hogy igencsak fiatalon dobtuk be a mély vízbe, de jól vette az akadályt – ráadásul úszógumi sem kellett hozzá, csak egy mikrofon! Azóta pedig már több mint 100 esküvő tapasztalata van mögötte. Az évek során megtanulta, hogyan kell felelősséggel, határozottan és közben felszabadultan vezetni egy esküvőt.

A kép az első Cilinderes fotózásán készült, ahol még épp csak ismerkedett a cilinderével! 🙂

 

Imád utazni és nem riad meg a kalandoktól

Barcelona egyszer a vártnál több kalandot tartogatott Márk számára. Egy hajnali fürdőzés után barátaival szomorúan konstatálta, hogy a parton csak a cipőik vártak rájuk: telefon, iratok és apartmankulcs sehol.

Végül a helyzet megoldódott, és az is bebizonyosodott, hogy Márk a legváratlanabb helyzetekben sem pánikol, hanem elkezdi keresni, mi legyen a következő lépés. Ez egy esküvőn is jól jön – bár ott általában nem tűnik el egyszerre a pár telefonja, iratai és szálláskulcsa. Általában.

Sport = lendület, kitartás és kapcsolódás

A sport nemcsak kikapcsolódás számára, hanem az élete állandó része. A sport tanította meg neki, hogy akkor is összeszedettnek kell maradni, amikor már kényelmesebb lenne feladni. Emellett szeret emberek között lenni, megismerni őket és megtalálni velük a közös hangot.

Valószínűleg ezért érzi magát elemében egy esküvő forgatagában is: sok ember, folyamatos mozgás és mindig történik valami – lényegében az esküvő is egyfajta csapatsport, csak elegáns ruhában űzik.

Cilinderesek Minősített Ceremóniamester

 

Elvégezte a Cilinderesek ceremóniamester képzését

Minden cilinderes egy több hónapos, gyakorlatorientált képzésen sajátítja el a ceremóniamesteri munka alapjait. A képzés anyagát több mint 1600 esküvő tapasztalatai alapján állítottuk össze.

Elvégezte a mentorprogramot

A képzés után minden új cilinderes egy-egy tapasztalt mentor mellett vesz részt esküvőkön, hogy a megszerzett tudást valódi helyzetekben is alkalmazza, mielőtt önállóan vezetné a Nagy Napotokat.

R

Sikeres Cilinderesek vizsgát tett

Minden cilinderes gyakorlati és elméleti vizsgát tesz, mielőtt önállóan vállalhat esküvőket. Így biztosak lehettek benne, hogy felkészülten érkezik a Nagy Napotokra.

A Cilinderesek minőségbiztosítási program résztvevője

A fejlődés nálunk az első sikeresen levezényelt esküvő után sem áll meg. Minden párunktól visszajelzést kérünk, és ezek alapján folyamatosan segítjük ceremóniamestereink szakmai továbbfejlődését, hogy minden esküvőn ugyanazt a magas színvonalat képviseljék.

6 kérdés Márkhoz a ceremóniamesterségről

Miért szeretsz ceremóniamester lenni?

Mert szeretem a pozitív légkört és a boldog embereket – egy esküvőn pedig szerencsére mindkettőből bőven jut. A ceremóniamesterséget nehezen tudom munkaként megélni, mert annyira természetesen jön számomra, hogy inkább érzem megtisztelő szerepnek.

Mik a kedvenc pillanataid az esküvőn?

A szertartások fogadalmai és a vacsora előtti családi beszédek valahogy mindig megérintenek. Ilyenkor néhány percre egészen közelről láthatjuk egy pár és egy család történetét. Nem mondom, hogy mindig elérzékenyülök, de feltűnően gyakran megy bele valami a szemembe. 🙂

Szerinted mire figyeljenek a párok az esküvőjükön?

Arra, hogy ez a nap elsősorban róluk szól. Ne legyenek kötelező programpontok csak azért, mert „egy esküvőn ezt így szokás”. Ha valamihez nincs kedvetek, nyugodtan hagyjátok ki: a menyasszonytánc, a tortavágás és a játékok hiányát az esküvői rendőrség eddig még egyetlen párnál sem kérte számon. A vendégek azért érkeznek, hogy veletek ünnepeljenek – olyan napot álmodjatok meg magatoknak, amelyen valóban jól érzitek magatokat.

Mit tanítottak neked az esküvők az emberekről?

Azt, hogy nincs egyetlen mondat vagy módszer, amely mindenkinél ugyanúgy működik. Meg kell találni a hangot az emberekkel, és rá kell érezni, hogy kihez hogyan érdemes szólni. Van, akit egy határozott mondat mozdít meg, mást egy kedves kérés, megint mást pedig az, ha megtudja, hogy már felszolgálták az éjféli menüt. Szerencsére az utóbbi általában mindenkinél beválik.

Mi az a szupererőd, ami az esküvőkön jól jön ceremóniamesterként?

Lehet, hogy az iskolai felelések hagytak bennem mély nyomot, de ha rögtönözni kell, vagy hirtelen meg kell szólalni sok ember előtt, általában gyorsan megtalálom a megfelelő mondatokat. Egy esküvőn ez különösen hasznos, mert a forgatókönyv fontos, de az élet ritkán olvassa el előre. Ha váratlan helyzet adódik, mindig igyekszem úgy megoldani, hogy abból a pár és a vendégek semmit ne érzékeljenek.

Miért szeretsz a Cilinderesek csapatában dolgozni?

Mert egy támogató közösséghez tartozom, ahol nemcsak szakmai segítséget kapunk egymástól, hanem valódi barátságok is kialakulnak. Folyamatosan tanulunk egymástól, megosztjuk a tapasztalatainkat, és őszinte visszajelzéseket adunk egymásnak.

Márk munka közben

Azt mondják, egy kép többet mond ezer szónál. Ezért a bemutatkozás végére jöjjön néhány pillanat olyan esküvőkről, ahol Márk volt a ceremóniamester.

Beszélgessünk a Nagy Napotokról!

Ha szimpatikusnak tartotok, kérjetek egy ajánlatot minden kötelezettség nélkül. Találkozunk, átbeszéljük az esküvőtöket, elkészítem az előzetes forgatókönyveteket, és ezután ráértek eldönteni, hogy valóban engem szeretnétek-e ceremóniamestereteknek.