Történt egyszer, egy szép nyári szombaton, egész pontosan 2018. június 16-án, hogy a Cilinderesek Törökbálinton felkerekedtek, és vidáman Veszprém felé vették az irányt. Réka és Frici esküvőjére igyekeztek. Akkor még mit sem sejtve.

Aztán Attila, a cilinderes(!) ceremóniamester, az autópályán, az úticél előtt kb. 5 kilométerrel, egyszer csak döbbenten maga elé meredt, majd röviden és tényszerűen közölte, hogy: „A cilinderem…!” Ceremóniamester - cilinderesek.huEbben a pillanatban Viki ereiben (is) meghűlt a vér, hirtelen felindulásból azonnal agyon akarta ütni Attit, majd hiperventillálni kezdett, visszatartott egy spontán pánikrohamot, és a fejében a gondolatok gyorskorcsolyázó-versenyt rendeztek. Ám abban szinte teljességgel biztosak voltak mindketten, hogy 1.) biztosan nincs már idő hazamenni a cilinderért, és 2.) teleportálni (még) egyikőjük sem tud. Úgyhogy elkezdődött egy vérverejtékes, pszicho-thrillerbe illő ámokfutás, aminek a címe azt volt, hogy: „Szerezz cilindert a világ legnagyobb fejű ceremóniamesterére szombat dél körül Veszprémben!

Idő és hely hiányában nem húznánk hosszúra a sztorit, elég az hozzá, hogy miközben Viki hisztérikus állapotban, könnyeit nyeldesve, remegő kézzel szintén próbált megoldást találni a lehetetlenre (egyébként, ha lett volna még vagy 30 perce, a Veszprémi Színház művésznője biztosan eléri az öltöztetőt, és kapunk cilindert a messzi-messzi raktárból…), de a leghiggadtabb természetesen Attila volt, aki sztoikus nyugalommal, szép csendesen, profin beizzította kapcsolati hálóját (nem hiába ő az esküvők és a váratlan helyzetek James Bond-ja, MacGyver-e, Chuck Norris-a és Buddhája egy személyben…)

Egyébként mindeközben – még cilinder nélkül – megérkeztünk a Gizella Hotelbe, ahol kedvesen, mosolyogva és nyugalmat színlelve, pókerarccal elcsevegtünk a vőlegénnyel, feltérképeztük a helyszínt, majd a kezdés előtt 8 perccel – mint a kámfor, eltűntünk -, az utcasarokról kifordulva, csikorgó kerekekkel száguldottunk a Hangvillába, ahol várt minket egy KÖLCSÖN-CILINDER. Viki futva rontott be a portára, ahol már várták, és kis idő múlva kedves ismeretlenek túrták a jelmez-raktárt, és odaadták az épületben fellelhető legnagyobb cilindert. Ceremóniamester - cilinderesek.hu
Kezdésre pedig pont visszaértünk. És Attila fején volt cilinder! Igaz, hogy csak a feje búbján, de volt!!!

Gyönyörű, és nem utolsó sorban profin megszervezett esküvőn vettünk részt, ugyanis Frici, a vőlegény nem bízott semmit a véletlenre! Csak ámultunk az esküvőszervezőket kenterbe vágó, hibátlan szervezésen, a részletek különlegességein, az aprólékosan összeállított (a vendégek egy parafa-tábláról vehették el a nevük mellett található sorszámot) névlistán, amit a csoport-fotózáshoz javasoltunk, így a lehető leggyorsabban lepörgette Atti a fotózást a templom lépcsőjén – pont megelőzve egy kiadós esőt!

Az esküvő témája a levendula volt, gyönyörűen és ízlésesen megjelenítve, annak ellenére, hogy Frici ezt írta előtte: „Az egész hetünk a levenduláról szólt. Szüretelés, kötözés, szárítás. Tele van vele az egész ház! Két napja állva vacsorázunk, mert az étkező asztal körüli székeken száradnak. Téboly. Segítség!!!Ceremóniamester - cilinderesek.huNos, jelentjük: megérte a sok fáradozás, mert csodaszép lett minden.

Öröm volt az este minden pillanata, Réka és Frici nagyon szerelmes volt, a násznép táncolós, és a játékokban mindenki hatalmas lelkesedéssel vett részt! Köszönjük, hogy minket választottatok „kísérőként” a Nagy Napotokon!

(Rékának és Fricinek az este végén töredelmesen „bevallottuk” a cilinder-bakit, megnyugtató volt hallani, hogy ők az egész kalandból nem vettek észre semmit… Mindenesetre beszerzünk egy pót-cilindert, amit mindig a kocsiban tartunk majd…)Ceremóniamester - cilinderesek.hu

Lélegzetelállító fotók: Daróczi Csaba
Helyszín: Gizella Hotel
Külön köszönet Tóth Andrisnak, ha ő nincs, cilinder nélkül maradunk aznap… és persze ugyanekkora köszi a Hangvillának 🙂


Őszintén kíváncsiak vagyunk Rátok és a történetetekre, segítünk ötletelni a Nagy Napotokhoz. A személyes találkozó semmilyen kötelezettséggel nem jár, az ajánlatunk részeként pedig minden esetben elküldjük számotokra az esküvőtök forgatókönyvet. Töltsd ki a következő űrlapot, és mi hamarosan felvesszük Veletek a kapcsolatot!

[contact-form-7 id=”320″ title=”Ajánlat kérés”]